|
Sajtószoba
előkészítő „Somogyért” – MDF egyeztetések lezárásáról
A Pécsi Ítélőtábla a
közelmúltban jogerős ítéletével helyben hagyta a Somogy
Megyei Bíróság első fokú ítéletét. E szerint a Somogy
Televízió 2010. január 29-i Híradó műsorában valótlanul
állította, hogy „… megszüntetné a kis önkormányzatok
legnagyobb részét Gyenesei István Somogy Megyei
képviselő, egykori szakminiszter…”.Az indoklásban a
bíróság megfogalmazta, hogy a Somogy Televízió
ezzel olyan állítást közölt, amely nem egyezett Gyenesei
István nyilatkozatának tartalmával, azt nem a valóságnak
megfelelően adták vissza. Az ítélet szerint a televízió
„tényállítása valótlan és a felperes (Gyenesei István)
személyének, politikusi munkájának értékelését
hátrányosan befolyásolja.” Ezért kötelezték a Somogy
Televíziót helyreigazításra. Ezzel kapcsolatosan
Gyenesei István elmondta:
Valótlanságot állít a
Somogyi Hírlap 2010. február 23-i közpénzen fizetett
(támogatott) cikkében a megyei önkormányzat. A megjelent
képaláírás: „Gelencsér Attila elnök a költségvetést
elfogadó közgyűlésen. Ellenszavazat nem volt, Somogy
megyének is van immár büdzséje, ha szűkös is.” Akár
felületességből, akár tudatlanságból, akár tudatos
politikai motiváltságból fakad ez az állítás,
elfogadhatatlannak tartjuk a somogyi olvasók
félrevezetését. Pénzzel sem vehetné meg a megyei
önkormányzat vezetése a hamis állítás leközlését.
Ráadásul nem ez az első eset, hogy a valóságtól eltérő
információt adnak közre.
Néhány FIDESZ-es vezető
szánalmas megnyilatkozását, - amelyben párttársuk
halálát arcpirító módon kampánycélokra használják fel -,
még a FIDESZ szimpatizáns emberek is elítélik.
Hihetetlen ez a görcsös hatalomvágy, ami úgy tűnik, nem
ismer határokat.
A legutóbbi időszakban a
sajtóban megjelent egymásnak ellentmondó információk
alkalmasak voltak arra, hogy téves következtetéseket
vonjanak le a SOMOGYÉRT országgyűlési választási
részvételével kapcsolatban. Ezért fontosnak és
szükségesnek tartjuk, az alábbi közlemény nyilvánosságra
hozatalát.
Somogyért Szövetség
Somogyért Egyesület
Gyenesei István
Iharosi István a Somogyért Szövetség elnöke: A Somogyért Egyesület négy egymást követő önkormányzati ciklusban a megye illetve a Megyei Közgyűlés meghatározó tényezőjévé vált. Tizenkét éven keresztül a Megyei Közgyűlés elnökét adtuk. Sikeres minisztersége idején országosan nőtt az önkormányzatok költségvetési támogatása és minden korábbit jelentősen meghaladóan többszörösére nőtt a somogyi települések önkormányzati tárca által biztosított támogatása. A „Somogyért” közgyűlésének elhatározása alapján már korábban döntés született arról, hogy a Nagyatád székhelyű somogyi 6. számú választókerületben újra őt jelöljük képviselőnek. Az 1. számú Kaposvár székhelyű választókerületben képviselőjelöltünk: Kováts Imre A 4. számú Balatonboglár székhelyű választókerületben képviselőjelöltünk: dr. Bollók Sándor Az 5. számú Marcali székhelyű választókerületben képviselőjelöltünk: Kövér István
A 6. számú Nagyatád székhelyű választókerületben pedig, mint ahogy azt korábban már jeleztük egy országosan is ismert és elismert személy, a térség jelenlegi országgyűlési képviselője, az ex önkormányzati miniszter, aki tizenhét éven át volt Somogy megye választott vezetője Őt, mint a Somogyért Egyesület elnökét kérem meg arra, hogy röviden ismertesse a „Somogyért” választási célkitűzéseit, majd pedig a többi jelöltünket kérem programjuk főbb pontjainak ismertetésére.
Dr. Gyenesei István a Somogyért Egyesület elnöke, a „Somogyért” 6. sz. vk-i jelöltje:
A négy évvel ezelőtt megvalósult választási sikerünkre és a Parlamentben szerzett személyes tapasztalatomra tudunk építeni. Személyes példánkkal alapozzuk meg, hogy mind a kampányban, mind pedig a parlamenti munkában a józan gondolkodás, a segítőkészség domináljon és a gyűlölködés helyett a civilizált stílus legyen a meghatározó. Civil szervezetként a politika és a politikusok hitelessé tételéhez, aktív szerepvállalásunkkal pedig az életünket tönkretevő közöny megszüntetéséhez kívánunk hozzájárulni.
Jelöltjeink már bizonyítottak. Jelentős szakmai, önkormányzati és gazdasági tapasztalattal rendelkezünk.
A politikai centrumban minden olyan szervezet és szerveződés felé nyitottak vagyunk illetve készen állunk velük együttműködni már a választási kampány során is, akiknek a számára Somogy értéket jelent és ezért tenni is kívánnak. Kováts Imre az 1-es számú választókerületi képviselőjelölt: Dr. Bollók Sándor a 4-es számú választókerületi képviselőjelölt: Kövér István az 5-ös számú választókerületi képviselőjelölt:
A rendőrségi eljárás során szükségessé vált a megyei elnök rabosítása (Tájékoztató a 2009. november 26-án Kaposváron tartott Sajtótájékoztatón elhangzottakról)
Dr. Kisgyura Attila a Somogyért Egyesület jogi szakértője:
Nem mindennapi ügyben érkeztünk egy fontos állomáshoz. Gelencsér Attila a Megyei Közgyűlés elnöke az elmúlt év tavaszán sorozatban és visszatérően - amint az később bebizonyosodott - alaptalanul rágalmazta Gyenesei Istvánt a Somogy Megyei Közgyűlés korábbi elnökét, akkor miniszter jelöltet. A fokozatosan erősödő és gátlástalan sértések legdurvább megnyilvánulása volt, ami Gelencsér Attila 2008. májusi sajtótájékoztatóján elhangzott és a jobboldali elkötelezettségű médiában május 19-én megjelent. A pontos dátum azért fontos, mert Gyenesei István ezen a napon tette le a miniszteri esküjét.
Értesülve Gelencsér Attila alaptalan, a legalapvetőbb személyiségi jogokat sértő, rágalmazó állításainak soráról a jogi szakértők határozott ajánlására Gyenesei István 2008. júniusában (17 hónappal ezelőtt) feljelentést tett a Kaposvári Városi Bíróságon „nagy nyilvánosság előtt jelentős érdeksérelmet okozó rágalmazás vétsége miatt” Gelencsér Attila ellen. A Kaposvári Városi Bíróságról az elfogultság elkerülése miatt Gelencsér Attila ellen folyamatba tett büntetőeljárásban a tényfeltáró nyomozást a Budapesti XIV. kerületi Rendőrkapitányság folytatta le. A nyomozás felügyeletét a XIV. és XVI. kerületi Ügyészség látta el. A közvádas büntetőeljárás lefolytatására a Legfőbb Ügyészség jelölte ki a Fővárosi Főügyészséget és a Budapesti XIV. és XVI. Kerületi ügyészséget a Somogy Megyei Főügyészség helyett, az elfogultság látszatától is mentes ügyintézés érdekében még 2oo8. szeptember 3o.-án. Hosszantartó, rendkívül körültekintő nyomozás során, - ahol Gelencsér Attilát, gyanúsítottként hallgatták ki - a Rendőrség megalapozottnak minősítette a feljelentésben foglaltakat. Így „bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt” 2009. november 13-án vádemelési javaslattal zárták le a nyomozást és az iratokat megküldték az illetékes Ügyészségnek.
Gelencsér Attila becsületsértő, rágalmazó személyiségi jogokat sértő állításait a jobboldali sajtó felelőtlenül kriminalizálta. Ugyanakkor Gyenesei István a vádaskodások idején is higgadtan, igaza tudatában nyilatkozott az MTI kérdésére válaszolva. Idézem: „Rágalmakkal és hazugságokkal nem foglalkozom. Sem az Ügyészség sem pedig a Rendőrség nem folytat ellenem eljárást. Az, hogy Gelencsér Attila feljelentést tett ellenem szíve joga és ezeket a hatóságoknak kutya kötelességük kivizsgálni. Az eljárás lezárása után azonban be fog bizonyosodni, hogy a fideszes megyei elnök nem mondott igazat. Érdekes, hogy ezeket a vádakat, most amikor miniszternek jelöltek hozza fel, ezzel csak be akarja mocskolni a nevem.”
A rendőrségi vizsgálat dokumentumait, a mintegy kétszáz oldalas nyomozati anyagot dr. Helmeczy László ügyvéd úr hivatalos úton megkérte és megkapta. Sajtótájékoztatónkat erre alapozva tartjuk. Kérem dr. Helmeczy Lászlót, hogy adja közre gondolatait.
Dr. Helmeczy László ügyvéd, mint dr. Gyenesei István jogi képviselője:
Régóta ismerem Gyenesei Istvánt. Korábban én is megyei közgyűlési elnök voltam. Még Szabolcsból is eljöttünk, tapasztalatot szerezni Somogy megyébe.
Meggyőződésem, hogy Gelencsér Attila nehezen tudja elviselni a sikeres előd örökségét. Gyenesei István személyes tapasztalatom szerint az országban a legismertebb és legelismertebb megyei elnökök közé tartozott. Utódja keresve sem talált fogást rajta és még kevésbé visszaéléseket. Ezért kreáltak ügyeket, ezért próbáltak egeret elefántnak láttatni. A Gelencsér Attila különböző rágalmazó tartalmú sajtó-nyilatkozatainak tanulmányozása közben olyan érzése támad az olvasónak, hogy Gelencsér Elnök úr Gyenesei fóbiában szenved. A büntetőeljárás anyagából az látszik megállapíthatónak, hogy az ebből eredő gátlásokat, megalapozatlan, rágalmazó, valótlan tartalmú vádaskodásokkal kompenzálta. Ez tört felszínre látványosan és kontrolálatlanul, amikor Gyenesei István független országgyűlési képviselőként miniszter lett.
Gelencsér Attila öt, másutt ennél is több bűncselekmény-gyanús ügyet emlegetett, amelyekben nyomozás folyik Gyenesei István ellen. A közelmúltban a Legfelsőbb Bíróság által lezárt útfelújításról például, mint „botrányos útumbulda” ügyről nyilatkozott. Ma már tudjuk, hogy a Legfelsőbb Bíróság jogerős ítélete szerint is minden törvényes és szabályos volt. Gelencsér Attila olyan visszaéléseket emlegetett, amelyek miatt bűntető eljárás folyik Gyenesei István ellen. Azóta bebizonyosodott, hogy általa és munkatársai által, ismeretlen tettes ellen indított valamennyi eljárás a nyomozati szakban, bűncselekmény hiányában lezárult, s ezek egyikében sem került szóba Gyenesei István neve, érintettsége.
Gelencsér Attila nyilatkozatai politikai indíttatásúak voltak és kizárólag azt a célt szolgálták, hogy egy kreált botránnyal megakadályozzák a miniszteri kinevezést. Teljesen érthetetlen, hogy miután a Köztársasági Elnök is aláírta a miniszteri kinevezést, Gyenesei Istvánra és a gyermekeire nézve még az eskü napján is becsületsértő, rágalmazó tartalmú nyilatkozatokat tett. Ezt már nem lehetett tovább tűrni. Ezért tettünk nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozó rágalmazás vétsége miatt feljelentést.
Nem lehetett kétséges, hogy a nyomozás lezárásaként a Rendőrség vádemelési javaslattal fog élni. Gelencsér Attila 2009. június 9-én gyanúsítotti kihallgatása miatt időközben benyújtott panaszát is elutasította az illetékes kerületi Ügyészség. A nyomozati iratok szerint megalapozott a gyanú, hogy Gelencsér Attila elkövette a bűncselekményt. Gelencsér Attila gyanúsított rendőrségi kihallgatásának jegyzőkönyvéből idézek: „az eljárás során megállapítást nyert, hogy a sajtótájékoztatón, valamint a cikkben említett ügyek egyikében sem volt érintett dr. Gyenesei István még csak tanúként sem szerepelt egyik ügyben sem. Gelencsér Attila ezen állításaival a nagy nyilvánosság előtt dr. Gyenesei István becsületének csorbítására alkalmas tényeket közölt.” Fenti cselekmény alkalmas a BTK. 179. paragrafus (1) bekezdésbe ütköző és a(2)bekezdés b pontja szerint minősülő nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétség megalapozott gyanújának a megállapítására”. Ez alapján küldte meg a rendőrség Gelencsér Attilára vonatkozó vádemelési javaslatát az illetékes ügyészség részére.
A sajtó és a nyilvánosság figyelmébe ajánlom, hogy az elkövetett cselekedet, illetve a hatósági eljárás az iratok tanúsága szerint szükségessé tette Gelencsér Attila gyanúsított rabosítását is. 2oo9. június o9. napján közölte a Nyomozóhatóság Gelencsér Attila gyanúsítottal, hogy a kihallgatást követően a hatályos jogszabályi rendelkezése értelmében róla új és tenyérnyomat vételér kerül sor, illetve fényképfelvétel készült a daktiloszkópiai és fénykép-nyilvántartásba. Tekintettel arra, hogy a nyilvántartásba vétel ellen panasznak helye nincs, ezért ezt a közlést a jegyzőkönyv szerint Gelencsér Attila tudomásul vette és ezt jegyzőkönyvben aláírta. Előbb azonban élt a vallomástételi megtagadásának jogával, később azonban 2oo9. október 29.-én vallomást tett. A nyomozás iratainak ismertetésére 2oo9. november l3. napján került sor a BRFK XIV kerületi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályán. Az iratismertetéskor Gelencsér Attila és védője – nyilvánvaló időhúzási céllal - elfogultsági kifogást terjesztett elő a nyomozóhatóság és az ügyészség eljáró tagjaival szemben is. Álláspontjuk szerint a közel másfél éve tartó nyomozást ebben az ügyben még tovább kellett volna folytatni. A rendőrhatóság ezen elfogultsági kifogás bejelentése ellenére közölte a gyanúsított védőjével, hogy az ügyben keletkezett iratokat a gyanúsításban foglalt bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt Gelencsér Attila ellen szóló vádemelési jogorvoslattal a Budapesti XIV és XVI. Kerületi Ügyészségnek küldik meg. Ezen közlést tartalmazó jegyzőkönyvet a gyanúsított védője aláírta. Végezetül megjegyzem, hogy Gyenesei István várta, elvárta volna az eljárás bármelyik előző szakaszában, hogy Gelencsér Attila elismerje tévedését. Ha ez korábban megtörténik, ma nem kellene szembenéznie a vádemelési javaslattal.
Gyenesei István a Sajtótájékoztatón nem vett részt. Az üggyel kapcsolatos álláspontja a következő: Ez az ügy is bizonyítja, hogy erkölcsmentes világban élünk. Gelencsér Attila összekeverte a politikai vetélkedést a rágalmazással. Úgy látszik, az én keresztemet Gelencsér Attilának hívják. Viselem, mint ahogy a megye is kénytelen elviselni. Csak akkor kívánom a megbüntetését, ha nem látja be magatartásának helytelenségét és nem kér ugyan olyan nagy nyilvánosság előtt bocsánatot – elsősorban családomtól és a megtévesztett emberektől - , amilyen nyilvánosság előtt engem alaptalanul rágalmazott.
Kisgyura Attila jogi
szakértő:
A Baptista Szeretetszolgálat Alapítvánnyal évek óta kiváló az együttműködésünk. 2008 második felében Kiss Szabolcs alelnök és Stikel János titkár kezdeményezésére rekord összegű élelmiszer - adomány szállításában és szétosztásában sikerült ismét részt vállalnunk. Kereken 50 ezer kilogramm liszt és száraztészta került általunk Somogyba. A Kaposvárra szállított adományból több mint tízezer somogyi részesült 56 településen. Ez 3000 ezer családnak jelentett segítséget. A munka önzetlenségét mutatja, hogy a szervezési feladaton túl alelnökünk és titkárunk több napon keresztül komoly fizikai munkát vállalt a szétosztásban. Ezért is volt szégyenteljes az egyik fideszes országgyűlési képviselő rosszindulattól átitatott sajtóhadjárata ellenünk. Olyan politikai össztűz alá vette egyesületünk elnökét, amely megbotránkoztatott minden józanul gondolkodó embert. Karácsony közeledvén még Jézus Krisztus születését sem átallotta belekeverni e nagyszerű és valamennyiünkben jó érzést keltő munka „ értékelésébe „. Mindenesetre aktivistáinknak a lelkükébe gázolt. Lelke rajta. Természetesen az ilyen megnyilvánulások sem tántorítanak el bennünket attól, hogy folytassuk együttműködésünket a Baptista Szeretetszolgálattal, amely szintén elítélte a képviselő asszony modortalanságát.
Közel egy évtizedes kapcsolatra tekint vissza Jürgen Schenk úrral a Németnyelvű Ingatlantulajdonosok Magyarországi Alapítványának elnökével való kapcsolatunk. Az ő segítségével már nagyon sokféle adományt sikerült eljuttatnunk a rászorulókhoz. Ezúttal számítógépeket, monitorokat és férfi, női, valamint gyermek ruhákat, ágyneműket gyűjtöttek össze, és ajándékozták azt egyesületünknek azzal a kéréssel, hogy ezeket juttassuk el a legjobban rászorulók részére. A 1400 darabból álló adomány 26 településen került aktivistáink által szétosztásra. A 14 számítógépet és monitort, 14 település egy-egy szegény, de reményteljes jövő elé néző diákja kapta. Reméljük segítségével a kezdeti lépések után gyorsan halad majd az informatika világában.
A SOMOGYÉRT Egyesület álláspontja a március 9-i népszavazásról és az előkészítő kampányról 2008. február 7.
Gyenesei István a Somogyért Egyesület elnöke, független országgyűlési képviselő 2008. február 7-i sajtótájékoztatóján hozta nyilvánosságra az alábbiakat:
Tény, hogy egy javításra szoruló ellátó rendszer vesz körül bennünket. Ebben mindenki egyetért. A vita a „hogyan”- ról folyik.
A pártok e vita során szakmai kérdések sokaságát politizálják át. Így az objektív párbeszéd netán valós vita helyett háborúznak egymással, az állampolgárok pedig ennek a csatának a részesévé válnak. A csata jellegéből ered, hogy sebeket adnak és kapnak a szereplők. Ezek nehezen gyógyulnak, bele lehet rokkanni, sőt, bele lehet pusztulni. Ez a tét!
Ennek a csatának része, a népszavazás is. A SOMOGYÉRT Egyesület véleménye: - Az eddig megismert, megtapasztalt kampány tovább ront az amúgy sem könnyű helyzeten. - A pártok az emberekkel akarják igazoltatni a maguk álláspontját, legyen ez akár a nem, akár az igen, vagy akár a passzív távolmaradás. - Egyesületünk ezzel a felfogással nem ért egyet, ezért kérjük a pártokat, hogy ne járassák le a népszavazás nemes intézményét. Az állampolgárok méltósággal és befolyásoltság nélkül élhessenek jogaikkal.
A SOMOGYÉRT Egyesület szerint a jelenlegi helyzetben illúzió, de igazi polgárbarát megoldás lenne, ha az összekavart embereket most hagynák egy hónapig nyugodtan gondolkodni.
Szívünk szerint egy hónapos kampánycsendet hirdetnénk.
A józanodás időszaka után felelős döntés születhetne.
Ha ebben nem partnerek a pártok, akkor legalább azokról a kérdésekről szóljon a kampány, ami a szavazólapokon szerepel. Így a hangulati, érzelmi alapú döntés helyett hitelesebb társadalmi állásfoglalás születhetne.
Sajnos ehelyett egy drága, és erőszakos befolyásolás áldozatai vagyunk, amire senkinek sincs szüksége. Ezért azokkal értünk egyet, akik nem kampányoknak és magunk sem veszünk ebben részt.
Amúgy sem a tandíj a fontos kérdés, hanem, hogy a megszerzett diplomával tisztességes megélhetést adó munkához jut-e az ifjú diplomás?
És nem a vizitdíj, vagy a kórházi napidíj a megkérdőjelezendő, hanem, hogy kap-e a gyógyulni vágyó ember biztonságos, gyors és hatékony ellátást?
Ha ezekre határozott igennel tudnánk válaszolni, nem érezné senki sem szükségét egy ilyen tartalmú népszavazásnak.
Internet vonal adományozása
A SOMOGYÉRT Egyesület legújabb jótékonysági akciójáról adunk tájékoztatást, melynek során 28 településen 28 fiatal (fele középiskolás, fele főiskolás, egyetemista) kap egy éves ingyenes Internet használati lehetőséget. Ennek értéke mintegy 3 millió forint. Erről tartott Sajtótájékoztatót a mai napon Dr. Gyenesei István a Somogyért Egyesület elnök és Márton József, a SOMOGYÉRT Egyesület elnökségének tagja, a Techno – Tel Kft. ügyvezető igazgatója. A Techno-Tel Kft. 2005. tavasza óta végez internet szolgáltatást Somogy elmaradott barcsi, csurgói és nagyatádi kistérségeiben mintegy 30 településen. A szolgáltatást az elmúlt évek alatt részben önerőből, részben a DDRFT támogatásával építette ki. Az évek során az ügyfélszám folyamatosan emelkedett, mára elérte a térségben a 700 bekötött internet ügyfelet. A Techno-Tel Kft. az elmúlt években számos olyan bővítést hajtott végre a rendszerein, melyek eredményeként olyan településekhez vagy település részekhez juttatta el az internet szolgáltatást, ahova a „nagy szolgáltatók” üzleti megfontolásból, - mondván nem gazdaságos -, nem építették ki a rendszereiket. A Techno-Tel Kft. üzleti modelljével nem tud versenyre kelni minden esetben a városi szolgálgatók nyomott áraival, azonban igyekszik az ügyfelei és a cégek számára még gazdaságilag elfogadható árstruktúrát kialakítani. A Techno-Tel Kft. missziójának tekinti a hátrányos helyzetű somogyi térségek fejlesztésében történő közreműködést, ennek több módját is megtalálta kezdve a kis települések hivatalai és intézményei támogatásától, az egyházközségek anyagi segítésén túl a közelmúltban a határ menti katasztrófavédelemi gyakorlathoz nyújtott internet támogatással. A Techno-Tel Kft. az internet népszerűsítése, az internet és a számítástechnika használatának, a mindennapi életben történő hasznosságának a bemutatására a különböző korosztályok igényeit figyelembe véve kialakította saját oktatási tematikáit. A kistelepülésekre kihelyezett tanfolyamokkal tervezzük a közeljövőben az oktatási kurzusok meghirdetését.
A közel múltban a Techno-Tel Kft. felajánlotta, hogy a működési területén (28 településen) egy-egy, a kis közösségek számára kiemelkedő, tevékenységet végző, példamutató helyi fiatal számára egy évre kedvezményes (ingyenes) internet szolgáltatást biztosít. A program meghirdetésére és megszervezésére a somogyi elmaradott térségek érdekében kiemelkedően aktív tevékenységet végző SOMOGYÉRT Egyesületet kérte fel. Dr. Gyenesei István országgyűlési képviselő, a SOMOGYÉRT Egyesület elnöke azonnal felismerte a biztosított lehetőség fontosságát. Felkerestük az érintett 28 település (Babócsa, Bélavár, Beleg, Darány, Drávagárdony, Drávatamási, Görgeteg, Gyékényes, Háromfa, Heresznye, Inke, Istvándi, Kálmáncsa, Kastélyosdombó, Kutas, Nagybajom, Őrtilos, Porrog, Porrogszentkirály, Rinyaszentkirály, Segesd, Somogybükkösd, Somogyudvarhely, Szabás, Szenta, Szulok, Vízvár és Zákány) vezetőit és az általunk meghatározott kitériumok alapján ajánlatokat kértünk egy-egy fiatal személyére.
A kitériumok a következők voltak: Olyan 16. és 30. év közötti fiatalokat kerestünk akik; - tanulmányi, sport vagy egyéb területen kiemelkedően teljesítményt nyújtottak vagy - kiemelkedő közösségi munkát végeznek a településen vagy - főiskolai / egyetemi tanulmányokat folytatnak.
A beérkezett javaslatokat alapján a bekötések megkezdődtek és március közepéig befejeződnek
Ruhanemű adomány átadás 2008. február 15.
A SOMOGYÉRT Egyesület évek óta segíti a rászorulókat különböző helyről, elsősorban Németországból származó adományokkal. A több alkalommal kiosztott adományok között az eddigiek során volt bébi étel, tápszer, élelmiszer, ruhanemű, csokoládé, korházi ágyak és gyógyászati segédeszközök. Ezek összértéke meghaladja a százmillió forintot.
Németnyelvű Ingatlantulajdonosok Magyarországi Alapítvány közvetítésével kapott újabb segítség a ruhaneműn, gyermek játékokon túl, ágyneműt, kerékpárt, számítógépet és olyan eszközöket is tartalmaz, amely a mozgásában korlátozott, beteg embereknek nyújt segítséget. ( elektromos ágy, járókeretek ) Az adomány összértéke eléri a 2,5 millió forintot.
Ezek egy részének átadása már megtörtént.
Most az egyesület elnöke Dr. Gyenesei István öt település részére (Babócsa, Homok-szentgyörgy, Lad, Segesd, Szabás ) férfi, női, és gyermek ruhákat, valamint ágyneműket ad át. Ennek értéke kb. egymillió forint. Az adományban téli és nyári ruhák egyaránt szerepelnek. Így komplett férfi öltönyök, kosztümök. Nagyobb mennyiségben van férfi ing, nadrág pulóver, női blúz, kardigán, de szép számmal található zakó és télikabát is. A gyermek ruhák zöme póló, nadrág és szoknya.
A zsákok kibontásakor találtunk néhány pénztárcát is, melyekben még német márka is volt.
A SOMOGYÉRT Egyesület szervezésében térítésmentes élelmiszer adomány átadása 2007. december 19-20
- Átadásra kerülő élelmiszer: - liszt: 13090 kg. - hűtést nem igénylő tejszínes ömlesztett sajt: 1304 kg. - Csokoládés ital 4320 liter
- Az adományban részesülő települések: Bábonymegyer, Battyánpuszta (Balatonszentgyörgy) Bonnya, Fiad, Gadács, Hollád, Kaposfő, Kisbárapáti, Miklósi, Somogyacsa, Somogydöröcske, Somogyszil, Szegerdő, Szorosad, Tengőd, Tikos, Törökkoppány, Zics.
Összesen: 18 település Támogatásban részesülő családok száma: 1200 Támogatásban részesülők összesen: 2591 fő Adományozandó mennyiség: - liszt, 5 kg/ fő; sajt, 5 doboz/fő
Az adományt koordináló szervező: SOMOGYÉRT Egyesület A szállítást a Siófoki telephelyű INTERFUVAR kft. térítésmentesen, felajánlásként végezte. Az ideiglenes tárolást a Kaposfüszért kft. térítésmentesen végezte.
Szociális adomány átadása 2007. december 13.
A SOMOGYÉRT Egyesület évek óta segíti a rászorulókat adományokkal. Az eddigiek során volt bébi étel, tápszer, ruhanemű, csokoládé, korházi ágyak és segédeszközök. A napokban kapott újabb Németországból származó adomány a ruhaneműn, gyermek játékokon, ágyneműn kívül olyan eszközöket is tartalmaz, amely a mozgásában korlátozott, beteg embereknek nyújt segítséget. Ezek egy részének átadására került sor a törökkoppányi Koppányvölgye Szociális Otthonban 2007 december 13.-án 11.30-kor. Az egyesület elnöke Dr. Gyenesei István ez alkalommal 1 darab elsősorban fekvő betegek gondozására alkalmas elektromos ágyat, 1 db kerekes széket, 1 db szoba WC-t és ágyneműket adott át, melynek összértéke eléri a kettőmillió forintot.
|